
BDW - Péter
BDW Péter - Bűvész ceremóniamester
2006 óta veszek részt esküvőkön ceremóniamesterként, szezononként 25-30 esküvőt bonyolítva le.
A "szürke" hétköznapokban, szinkronszínészként dolgozom, ezért hangommal már sokszor találkozhattok filmekben, dokumentumfilmekben és reklámokban.
Életem, talán legfontosabb részévé vált, a szórakoztatás esküvőkön. 2010-ben, tulajdonképpen véletlenül próbáltam ki az első trükköt, odaillő, hangulatteremtő módon az egyik esküvőn. Akkora sikere volt, hogy ezért kezdtem el átdolgozni és tesztelni azokat a trükköket, amikről úgy gondoltam, hogy megállják a helyüket egy-egy lakodalomban. Ezek többnyire nem hosszú „varázslatok”, hanem olyan mutatványokról van szó, amelyeknek az ifjú pár vagy a vendégek a részesei, illetve amelyek célja a megfelelő hangulat, a jókedv megteremtése, a soron következő eseményhez. Mivel, az első pillanattól kezdve, nagy sikere van a két szakma ötvözésének, hamar híre ment és egyre több jegyespár kezdett megbízást adni, hogy én legyek a hangulatfelelős, a Nagy napjukon. Két hosszabb „varázslatot” szoktam megejteni a lakodalom során, az egyiket a menyasszonnyal, a másikat természetesen a vőlegénnyel. Így velük együtt tudom bebizonyítani minden jelenlévőnek, hogy milyen nagy ereje van két ember szerelmének. Talán, említenem sem kell, hogy ezeknek a mutatványoknak a humor is szerves része, mely nagyban hozzájárul a vendégek jó hangulatához.
Mindig figyelek rá, hogy ne én legyek a főszereplő, hanem az ifjú pár. Illetve, nagy hangsúlyt fektetek a szolgáltatók közötti összhangra, hiszen én vagyok ilyenkor a „karmester”, aki minden soron következő eseményről értesíti őket!
Remélem, hamarosan megkerestek, hogy egy kötetlen beszélgetés alkalmával, elmondjátok terveiteket. Egy-egy ilyen találkozó alkalmával végigbeszéljük a Nagy nap minden programját és az elképzeléseiteket. A megbeszéltek alapján, még ott a helyszínen készítek egy forgatókönyvet, hogy a következő találkozóig, könnyebben el tudjatok igazodni az események útvesztőjében. Persze, már az első találkozást is apró trükkökkel tarkítom, hogy a vőlegények is jobban élvezzék és aktívabban vegyenek részt a szervezésben.
Az esküvő szervezéséhez, sok sikert és kitartást kívánok!
CM - CEREMÓNIAMESTER CSOMAGOK
CM+Miracle
200 000 Ft
-
Találkozó , hogy megtervezzük a forgatókönyvet az elképzeléseitek alapján.
-
Az esküvő napján igény szerint, de legkésőbb fél órával az első szertartás, vendégvárás vagy leánykikérő előtt már a helyszínre érkezem, hogy fogadjam és tájékoztassam a vendégeket.
-
A szertartás(ok) előtt, ismertetem a fontos tudnivalókat a vendégekkel, illetve időben szólok, hogy foglalják el a helyüket.
-
A szertartások végén a csoportkép és a kis csoportok fotózását irányítom.
-
Vendégvárás alatt a násznép tájékoztatása a soron következő eseményekről.
-
A vacsora előtt, az ifjú pár ünnepélyes bejelentése és pohárköszöntő.
-
Az ifjú pár köszöntése.
-
Az ifjú párnak „odavarázsolok” egy apró nászajándékot.
-
Egyéb beszédek, köszöntők felkonferálása.
-
Vacsora után egy kis tréfa, „varázslattal” egybekötve, hogy mindenki jókedvre derüljön.
-
A nyitótánc ünnepélyes felkonferálása egy apró, nagyon látványos trükkel.
-
A buli indítása.
-
Amennyiben csökken a vendégek táncolási kedve, akkor egy-egy játék levezetése. Ilyenkor, a játék előtt lehet megejteni, az ifjú párral, a közös mutatványt.
-
Az esetleg unatkozó násznép szórakoztatása bűvésztrükkökkel.
-
Szükség esetén a gyertyafénykeringő levezetése, ami szintén egy apró csodával veszi kezdetét.
-
A torta felkonferálása és az etetés vicces „közvetítése”.
-
A menyasszony vagy menyecsketánc levezetése. (saját lábassal és fakanállal)
-
Menyasszonyrablás kordában tartása és a vőlegény vicces feladatának levezetése.
-
Éjféli vacsora felkonferálása.
-
Körtánc levezetése, majd búcsú a násznéptől az utolsó trükkel.
185 000 Ft
CM
-
Találkozó , hogy megtervezzük a forgatókönyvet az elképzeléseitek alapján.
-
Az esküvő napján igény szerint, de legkésőbb fél órával az első szertartás, vendégvárás vagy leánykikérő előtt már a helyszínre érkezem, hogy fogadjam és tájékoztassam a vendégeket.
-
A szertartás(ok) előtt, ismertetem a fontos tudnivalókat a vendégekkel, illetve időben szólok, hogy foglalják el a helyüket.
-
A szertartások végén a csoportkép és a kis csoportok fotózását irányítom.
-
Vendégvárás alatt a násznép tájékoztatása a soron következő eseményekről.
-
A vacsora előtt, az ifjú pár ünnepélyes bejelentése és pohárköszöntő.
-
Az ifjú pár köszöntése.
-
Egyéb beszédek, köszöntők felkonferálása.
-
A nyitótánc ünnepélyes felkonferálása.
-
A buli indítása.
-
Amennyiben csökken a vendégek táncolási kedve, akkor egy-egy játék levezetése. Ilyenkor, a játék előtt lehet megejteni, az ifjú párral, a közös mutatványt.
-
Szükség esetén a gyertyafénykeringő levezetése.
-
A torta felkonferálása és az etetés vicces „közvetítése”.
-
A menyasszony vagy menyecsketánc levezetése. (saját lábassal és fakanállal)
-
Menyasszonyrablás kordában tartása és a vőlegény vicces feladatának levezetése.
-
Éjféli vacsora felkonferálása.
-
Körtánc levezetése.